48. fejezet
2011.01.08. 19:23
Miután a srácok közös erővel megfürdettek, belopóztam Fer kis kuckójába, és csentem tőle egy pólót. Muszáj volt, mert az enyém teljesen elázott, nekem pedig el kellett kísérnem őt az utolsó interjúára.
- Han, itt vagy? - esett be a szobájába a szerelmem.
- Igen. Épp kölcsönveszem egy pólódat.
- És mi lesz érte a fizetség? – lépett mögém szorosan, miközben én egy szál melltartóban voltam, és a pólóját próbáltam magamra ölteni.
- Ez. – odafordultam hozzá és megcsókoltam. – Megfelel? – kérdeztem utána.
- Igen… De olyan mééééég-íze van. – mosolygott gyengéden, miközben egy elszabadult hajfürtömet a fülem mögé tűrte.
- Pedig repeta csak az interjú után lesz. – öleltem meg egy kicsit. – Bírd ki, ez az utolsó.
- Nehéz lesz. – sóhajtott egy hatalmasat. – De legalább most velem leszel. – ezzel a zárszóval elindultunk Lobatohoz, a boxba.
Kicsit azért tartottam ettől az interjútól. Még nem ismertem Lobatot, csak a tv-ből, de tudtam, hogy elég jó barátságban van Ferrel, viszont rá mer kérdezni mindenre.
- Sziasztok! – köszöntött minket felállva. – Örülök, hogy itt vagytok. Fernando, bemutatnál a hölgynek?
- Természetesen. Hanna Török – Antonio Lobato. – mutatott be minket egymásnak. – A hölgy az új PR- asszisztensem, vagy minek nevezik ezt a tisztséget manapság. – vigyorgott a fiatalabbik spanyol az idősebbre.
- Értem. – nézett ránk sokat mondóan, mire én elpirultam. – Akkor kezdjünk is hozzá.
- Rendben.
- Mit vársz a hétvégétől?
- A legnagyobb reményem természetesen a futamgyőzelem, de a legfontosabb a biztos pontszerzés.
- A kocsi milyen? Még megvan az az előnye, ami az évad elején?
- Igazság szerint már nincs. A McLaren-Mercedes szépen felzárkózott ránk, sőt, bizonyos tekintetben talán túl is szárnyalt minket. Ami mégis a mi javunkra hajtja a vizet, az a megbízhatósag. Az Ezüst Nyilaknak ezen a téren még van még mit fejlődniük.
- Értem. Térjünk át a magánéletedre. Van jelenleg kedvesed, vagy még mindig inkább az egyéjszakás kapcsolatokat részesíted előnyben? – tette fel Lobato az egyik legkínosabb kérdést. Legalábbis számomra.
|