Mindenesetre kíváncsian vártam a válaszát, de tartottam is tőle. Ha most elárulja, hogy egy párt alkotunk, a sajtó teljesen ránk fog szállni. Viszont egyszer így is, úgy is kiderül.

-          Ha őszinte akarok lenni, akkor igen, foglalt a szívem. – adta a nagyközönség tudtára Fer teljesen nyugodtan.

-          Nahát! Micsoda fejlemény! – kapott a szón Antonio. – Ki lenne a szerencsés hölgy?

-          Itt áll mellettem.  – fordult felém, majd átkarolt. – Hanna hódított meg.

-          Vagy inkább fordítva. – dörmögtem félig hangosan, mire a kameramanntól kezdve Lobatoig mindenki nevetett.

-          Ezt el tudjuk képzelni. A mi Fernandonk vérmérsékletét ismerve, nem lehetett egyszerű az udvarlás.

-          Hát nem igazán. – mosolyogtam én is, de bővebb felvilágosítással nem szolgáltam.

-          Na igen, sok mindent be kellett vetnem, hogy levegyem Hant a lábáról. Nem indult zökkenőmentesen a kapcsolatunk…

-          Jaja, kicsit túlságosan macho voltál.

-          Hát az baj? – kérdezte Antonio.

-          Van, amikor igen. – mosolyogtam rá.

-          Nahát! Erre majd még visszatérünk! – vigyorgott ő is. – Most egyenlőre köszönjük az interjút. Sok sikert a hétvégére Ferni.

-          Köszönöm. Sziasztok! – fejezte be ezekkel a szavakkal Nando az interjút, majd elment átöltözni, én pedig a büfé felé vettem az irányt

Legnagyobb meglepetésemre, ott Nico Rosberget találtam. Ahogy én kiszúrtam őt, ő is engem. A sunyi mosolyából már rögtön gondoltam, hogy baj lesz még itt. És hogy egy szelet csokit nem ehetek meg nyugodtan.

-          Sue… Tudnál adni egy epres Milkát? – néztem rá boci szemekkel.

-          Neked, mindig. – nevetett rám, majd átadott egy hatalmas tábla csokit. A kedvencemet… - Ahogy ránézel erre az epres csokira, szinte felcsillan a szemed! – nevetett ki a volt főnököm.

-          Tudom… Nem vagyok egy irigy típus, de ha édességről, azon belül is a kedvenc csokimról van szó, nem ismerek irgalmat. – nevettem vele. Ebben a pillanatban lépegetett oda hozzánk Nico. És megfogta a fenekemet.

-          Mi lenne, ha elengednéd a hátsómat? – fordultam volna meg dühösen, de a testével a pulthoz szorított.

-          Összedőlne a világ. Nagyon formás, pont beleillik a kezembe. – szemtelenkedett tovább.

-          Milyen egy barom vagy! – kiáltottam fel. – Ha nem engedsz el, esküszöm, hogy tökön rúglak!

-          Ugyan már… - hajolt egészen közel a fülemhez. – Ezt úgysem mernéd megtenni.

-          Szeretnéd kipróbálni? – erre csak legyintett. Így fogtam a bal lábamat, jól meglendítettem és hátrarúgtam vele, remélve, hogy eltalálom a „nemesebb” részét. A hangokból ítélve sikerült. Ekkor robogott be a képbe a lányok által riasztott Fernando. Roppant dühösnek tűnt.