Megigazítottam a kesztyűmet. Josh betette a rádiót a fülébe. Intett, bólintottam. A rajtnál visszaestem ötödiknek, mert Robert letolt a fűre. Hatodiknak… hetediknek… na nem, ezt azért mégsem! Visszamentem az aszfaltra és keményen rástartoltam Nicora (nem szó szerint, Bastian) pár kör után megelőztem. Timo következett. Pár éve miattad nem lett vb Felipe? Ezt neked… - mondtam, az orrkúpom nekikoccant a hátsó szárnyának.

-         gyere ki három körön belül orrkúp-cserére. – közölte Josh.

-         Oké, akkor tankoljatok hamarabb.

-         Új taktika?

-         A legújabb. – mondtam, a kiállás után visszamentem kilencediknek. Aztán ötödikként zártam, Seb nyert, Fred negyedik, Hami kiesett. Nico harmadik, Nick második.

1. Pilar Vanderfsott – 64p   

2.  Sebastian Vettel – 61p

3. Frederic Gourday– 59p

4. Lewis Hamilton– 54p

Bastian megtalálta a fotókat egy elfeledett dobozban (ami csak két hónapos, de mindegy, jó, hogy emlékszik rá, ki a felesége)

- Nézd, ő Oliver. Aulia húgának a kisfia. – mutatta Bastian

- Hány éves?

- Öt.

- Szép kisfiú.

- Szerintem is. Rám hasonlít. – vigyorodott el. Majd hallottam, hogy leveszi a kristályvázát. Valamék öreg néni adta nászajándék gyanánt. Kinéztem a pult mögül.

- Bastian, muszáj a kristályvázával dekázni? – kérdeztem fájdalmasan.

- Nem. –tette vissza engedelmesen. – Mi a vacsora? Csináljak valamit?

- Ugyan, Bastian, nem is tudsz pizzát rendelni. – vigyorodtam el.

- Hé, ezt sértésnek veszem. – játszotta meg a sértődöttet.

- Jól van, na. – öleltem meg – na muti azt az uszodát…

-         Wow… - fordultam körbe tátott szájjal. Az uszoda hatalmas és gyönyörű. Nem valami undorító kék csempével rakták ki az alját, hanem fekete és fehér üvegből tettek ki mintákat. Fehér körök vannak a közepén, amire le lehet ülni. – Ez gyönyörű! – fordultam újra körbe. A medence szélén napozóágyak, nem műanyagból, hanem plüssből, műanyag bevonattal, hogy ne tegye tönkre a víz. A vízben egy szökőkútszerű Izé. (Aminek nem tudom nevét)

-         Tetszik?

-         Nagyon! – fordultam hozzá. – Imádom! El sem hiszem, hogy ez a miénk. – vettem le a pólómat, ami alá már előtte felvettem a fürdőruhát.

-         Ne fáradj. – lökött meg kicsit. Épp csak annyira, hogy beleessek a medencébe. Ezek után vigyorogva odasétált mellém.

-         Egy pirulettet a trambulinról, Mr Schweinsteiger? – kérdeztem elhúzott szájjal.

-         Mintha egy pindurit gúnyos lettél volna. – jegyezte meg vigyorogva.

-         Jaj, gyere már… - mondtam fájdalmasan. Végre beugrott.

-         Azt hiszem már egész életünkben belökdössük egymást. – mondtam mosolyogva.

-         Pont tegnap gondolkoztam…

-         Nahát, Bastian! Mik vannak! – mondtam megjátszott döbbenettel, mire elvigyorodott.

-         Nem úgy értem. Gondolkoztam… rajtunk.

-         Ilyenkor szokták a pasik megjegyezni, hogy szünet kellene vagy ilyesmi.

-         Nem, arról gondolkodtam, hogy… mikor kezdődött… hogy mikor… lettem beléd szerelmes, meg ilyesmi.

-         Ez egyszerű.

-         Meg tudnád mondani mikor szerettél belém?

-         Persze! Öhm… amikor… vagy talán…

-         Látod? Mikor először találkoztunk… még…

-         … a régi szép időkben… - fűztem hozzá vigyorogva. Bastian lefröcskölt.

-         Akkor még te voltál a… mi is? Az elérhetetlen. A maximum. Megtestesítettél mindent, amit Sarah nem tudott. Nem értett a kocsikhoz… túlontúl szerette a romantikus dolgokat…. Életemben nem láttam annyi gyertyát, mint abban a pár évben… és volt humorérzéked. Aztán rájöttem, hogy nem elérhetetlen vagy, hanem…

-         … tökéletes?

-         … egosita. – nevetett- nem, nem… - sietett, ugyanis megkíséreltem lefröcskölni – más, mint a többi nő.

-         És erre mikor jöttél rá? – kérdeztem hirtelen megkomolyodva.

-         Mikor… - elmosolyodott – mikor világbajnok lettél. És…

-         … beállítottál egy nyaklánccal.

-         Igen és rám néztél… néztél egy csomó ideig aztán leültettél és azt mondtad…

-         … „Bastian, asszem beléd estem”

-         Azért nem így, de majdnem.

-         Basszus, Bastian, abban a percben szerettél belém, mikor…

-         … nem, ezt nem mondtam, nem, dehogyis… hamarabb! Sokkal hamarabb. – mondta elgondolkodva, majd rám nézett és elvigyorodott. – Jól nézel ki farmerba.

-         Kösz.

-         És te?

-         Mi én? Ja, vagy úgy. Nem is tudom… talán Svájcban, mikor hazafelé jöttünk és hallottam, ahogy majdnem elmondod Tobiasnak, milyennek találsz. Egy pillanat. – próbáltam meg kikapaszkodni a medencéből. Kimentem és levettem a csupa víz farmeromat.

Kiültem a medence közepén lévő fehér… márvány? Kő? Szikla? Mindegy, szóval kemény, sima és kavicsszerű volt… A hajamat egy mozdulattal hátrakötöttem, hogy ne zavarjon. A víz nem olyan mély. Úgy másfél méter. Bastiannak, magasságát tekintve sekély… na jó, nem, de azért ő nem érzi olyannak, hogy megfulladjon. Én az ötvencentis gyerekmedencébe képes lennék belefulladni, az biztos. Bastian kiült mellém.

-         Nagyon szép… - szólaltam meg, bár a szememet már bántotta a rengeteg fény.

-         Egy pillanat. – mondta, majd tapsolt. A villany eloltódott, egyúttal a medence alját jó pár sor spotlámpa világította meg.

-         Wow…

-         Szia! – robogott be hozzám May reggel nyolckor. Pislogni kezdtem. Felébresztett.

-         Szia… - morogtam kómásan.

-         Ugyan, na gyere!

-         Hová? – kérdeztem fájdalmasan.

-         Hát vásárolni.

-         Mit?

-         Mit?! Tejet és kenyeret! Jesszus, minek nézel te engem? Hát ruhákat!

-         Oh, vagy úgy. Rám ne számíts. – hanyatlottam vissza.

-         Pilar, ez lelkileg nagyon meg tud nyugtatni.

-         Téged megnyugtat, ha papírtáskákkal rohangálsz a városban? – morogtam a párnába fújva a fejemet.

-         Nem válaszolok. Gyere már az isten áldjon meg! – háborodott fel. Keresztbe fonta maga előtt a karjait és dühösen rám nézett.

-         Jól van, megyek, ne meresztgesd itt a szemeidet! – kászálódtam ki.

-         Chanel, Versace! J.Lo, Dolce Gabbana! – rohangált May a ruhák körül mérgezett egér módjára.

-         Nézd de édes ez az ezüst csizma! Vagy ez a naci! Végtelenül aranyos! Vagy nézd ezt a bizsut! Megy a szememhez nem? Hát van ettől jobb elfoglaltság? – hadarta.

-         Igen, van. – morogtam.

-         Ne legyél már ilyen! Jesszuskám! – kapott sikítva a szívéhez, mikor megpillantott egy Donatella Versace estélyit. – Hát nem gyönyörű? – kérdezte csillogó szemekkel. Na ezt teszi a nőkkel a divat…

- He… - szóltam bele a telefonba, mikor megláttam a „Lukas-Elza” nevet a kijelzőt.

- Muszáj elmondanom! Nem volt minden rendben, de megoldottuk és… - hadart Elza. Ma mindenki meg van veszve?

- Eegen? – dőltem a hűtőnek.

- Adoptáltunk egy kisfiút Kambodzsából! – megdöbbenésemtől kiejtettem a kezemből a telefot, mikor utána nyúltam, eltaknyoltam a padlón.

- Itt vagyok! – szóltam bele sietve. – Ez komoly?

- igen, hát persze! Szívesen megmutatnám, de még meg van ijedve szegény. Nagyon aranyos.

- Mennyi idős?

- Négy éves. Vladin.

- Hogy mi?

- Ez a neve. Ne engem kérdezz, szerintem is borzalmas. De… ó, ha látnád!

- Ez csúcs. Grat.

- Oké, lépek, szia! – tette le izgatottan.

- Hát te? – lepődött meg Bastian. Ugyanis még mindig a földön feküdtem, a telefon hátlapját kerestem… ja és plusz marhára meg voltam döbbenve.

- Szia Vladin! Pilar vagyok. – mondtam. A kisfiú félve hátrált a falhoz. Aztán Lukas lábait karolta át kétségbeesve. Lukas megölelte és felvette az ölébe.

- Pilar nem fog bántani. – mondta mosolyogva. A kisfiú láthatóan nem értette, mit mondott, de a hangja megnyugtatta. Elza közelebb lépett hozzá. Két óra múlva már önfeledten nevetgélt Lukassal és Bastiannal.

- Nagyon szép kisfiú… nem? – kérdezte Elza, miközben teát öntött.

- De, tényleg.

- Tudod… teljesen… megváltoztatja a ember életét. – bólintottam. Gondolom… - ti nem…? – kezdte.

- Neem! – siettem a válasszal.

- Félsz? – kérdezte Elza.

- Nem. De a karrierem…

- Pilar. Te félsz. Te vagy a laza, menő Vanderfsott, nem dobnád hátra a talpadat, ha egy idényt kihagynál. Főleg ilyen fiatalon. Én azért…

- Huszonnégy vagy.

- Jövő hónapban leszek huszonöt. De térjünk vissza a tárgyra. – rázta meg a fejét – hidd el, félsz.

- semmi olyan nincs, amitől félnék. – sziszegtem ingerülten.

- Ezt csak mondod. Te is tudod, hogy igazam van. – lehunytam a szememet.

- Beszéljünk másról. – de talán akkor jöttem rá, hogy teljesen igaza van…

-         Pilar, nem gondolod…? – kezdte a férjem, olyan nagy bociszemekkel, hogy ki lehetett találni mi a téma

-         Nem! – mondtam határozottan.

-         Elzának teljesen igaza van! Félsz! – állt fel mérgesen.

-         Muszáj volt kihallgatni?

-         Igen. Nem akarod bevallani, hogy egyetlen olyan dolog lehet, amitől félsz! – megmarkoltam a szék karját, majd felálltam. Miliméterekre álltam meg tőle.

-         Én nem félek. Semmitől sem félek, érted? – sziszegtem, majd sarkon fordultam.